2014. január 8., szerda

5 érv, ami miatt érdemes minél később fürdetni az újszülött babát

Sok érv létezik amellett, hogy miért ne fürdessük az első órákban, vagy akár az első napokban az újszülött babánkat. Sok kórházban az a gyakorlat, hogy azonnal csap alá teszik a picit, de mint szülő elvileg eldöntheted, hogy ki és mikor fürdesse meg őt. Felsorolok néhány fontos dolgot, ami segíthet a döntésben. Az én Fini lányom az első héten egyáltalán nem fürdött. A pelenkával fedett részeket esténként langyos fürdőkesztyűvel átmostam. És nem lett semmi baja. Egyszer pedig még együtt is fürödtünk.
(A képen két órája született.)

1. A gyerekek természetes bőrvédelemmel születnek
A gyerekek bőrét a méhen belül egy különleges anyag védi, a magzatmáz. Néhány babán sokat lehet még látni a kicsit ragacsos, sárgás, krémszerű anyagból, van akin pedig már alig, vagy egyáltalán nincs. Azok a kicsik, akik később, 41. 42. héten születnek, már alig rendelkeznek ilyennel, esetleg már csak a hónuk alatt, vagy más hajlatokban. A legújabb kutatások szerint a magzatmáz azért is fontos, mert egyfajta védőfalat biztosít az immunrendszer számára a fertőzések ellen, és ha hagyjuk felszívódni magától, akkor mire ez megtörténik, addigra pont van ideje megerősödni. Ez még fontosabb lenne a kórházban született gyerekeknek, ahol nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve. 

2. A babák a mama közelében akarnak lenni már az első pillanattól
A megszületés után a babák a lehető legközelebb szeretnének lenni a mamájukhoz, a mama melléhez, ahol hallhatják, érezhetik, szagolhatják őt. Bőrkontaktusban lenni a legkényelmesebb számunkra. A mellkason fekvés segíti a tej termelődésének beindulását is és könnyebbé teszi a babának a külvilághoz alkalmazkodást. Ha rögtön, a születés után elviszik a babát fürdetni, megszakad az a folyamat, ahol megismer téged, ahogy biztonságban érzi magát, nem is beszélve arról, hogy milyenek lesznek az első élményei.


3. Alacsony testhőmérséklet
Az újszülötteknek meg kell tanulniuk a testhőmérsékletük szabályozását. Ha elviszik az anyától egy fürdés miatt, az még nehezebbé teszi számukra, hogy a normális szinten tartsák. Sokszor melegítő lámpa alá kell tenni őket fürdés után. A mama mellkasa a legjobb hely a számukra, mert megvan a képessége a melegítésre és a hűtésre is, igény szerint.

4. A vércukor és a stressz hormonok normális szinten maradnak
A külön lét a mamától csak indokolatlan stresszt okoz az újszülöttnek, aki még csak most próbálja kitalálni, milyen is az élet idekint. Ha elviszik fürdeni, sírni fog, nem érzi magát biztonságban, amire a stressz hormon szintjének emelkedésével válaszol. Gyorsabban lélegzik, nő a vérnyomása, a vércukorszintje pedig átmenetileg lecsökkenhet. Amint a mama közelében van, ezek mind visszatérnek a normális értékekhez. Ez főleg a terhességi cukorbetegség esetén lehet fontos.

5. Mamával vagy a papával fürdeni jó dolog
Amíg a baba a szülei közelében érzi igazán jól magát, addig megfontolandó, hogy együtt fürödjenek, amikor arra a szülők készen állnak. A papa, vagy a mama ölelő karjaiban a legjobb dolog az első fürdés. A baba biztonságban és szeretetben van, és nem kell elszakadnia a szüleitől az első napokban. Lehet, hogy annyira jól érzi majd magát, hogy el is alszik a vízben. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vizes babák nagyon csúszósak! Mindig segítséggel kezdjünk bele a közös fürdésbe! Viszont így sok, szép, meghitt pillanatunk lehet az első héten, amire mindig emlékezni fogunk.

Forrás angolul ezen a linken.


Az anyatejből igenis megfelelő vaspótláshoz jut a baba

"Mégis sokan gondolják azt, hogy az anyatej nem tartalmaz elegendő vasat, ezért előbb-utóbb vérszegény lesz a csecsemő. A korai hozzátáplálást javasló orvosok ezért ajánlották régebben a gyümölcsök és a zöldségek bevezetését már néhány hetes kortól kezdve. Hat hónapos korig azonban a csak anyatejjel táplált csecsemőkben nem igazolható a vashiányos vérszegénység vagy a vasraktárak csökkenésének kockázata. Az anyatej vastartalmának biológiai hozzáférhetősége például 50 százalékos, ami jóval magasabb, mint a tápszerekben (csak 7 százalék), vagy a csecsemőknek adott gabonatermékekben (4 százalék). Az anyatej kálciumának 75 százaléka szívódik fel a csecsemő szervezetében, míg a tehéntejalapú tápszer esetében ez csak 50 százalék. Az anyatej ezeket az előnyöket a csecsemő hat hónapos kora után is megőrzi, tehát féléves kor után sem érdemes tápszerre vagy tehéntejre áttérni. " La Leche Liga Szoptatós füzet
Még több információt az anyatejes táplálással kapcsolatban a La Leche Liga honlapján.

2013. november 19., kedd

Képes vagy világra hozni, képes megszületni!

Nagyon régen írtam már, mert annyi minden kavarog a fejemben, és annyi minden történik, hogy csak kapkodom a fejem. És persze mindeközben legszívesebben csak ámulnék azon, hogy ez kis csoda hogyan került ide a kezembe (persze, tanultam én is biológia órán, de mégis felfoghatatlan azért néha), és bámulnám egész nap egy óriás mosollyal a fejemen.

Kértétek, hogy írjak szüléstörténetet, de nem fogok. Egyrészt mert sokan írtak már ilyet, másrészt pedig szomorú, hogy Magyarországon hogy áll az otthonszülés helyzete, és inkább errefelé vinném a gondolataimat.

Nem egy kórház vs. otthon poszt következik most, és nem is szeretnék állást foglalni egyik oldalon sem. Amit szeretnék, az az, hogy minden nő - mindegy, hogy hol szül és kivel - első sorban érezze magát biztonságban, másrészt pedig bánjanak vele úgy, hogy tudja magáról, hogy meg fogja tudni csinálni. Hogy képes gyermeket a világra hozni mindenfajta beavatkozás nélkül, mindenféle technikai, manuális, műtéti, vagy bármilyen beavatkozás nélkül. Képes rá, mert erre született.

Körbejártam a lehetőségeimet és végül én azért döntöttem úgy, hogy otthon szülöm meg a lányom, mert az egész terhesgondozás ideje alatt úgy éreztem, hogy a jelenlegi rendszer mindent megtesz azért, hogy elveszítsem az önbizalmam, a hitemet abban, hogy Eszter és én meg fogjuk tudni csinálni. Minden orvosi látogatás után úgy éreztem magam, mint egy magatehetetlen kis gyerek, akinek majd megmondják, aki helyett majd megcsinálják a nagyok, a felnőttek, akik jobban tudják. Nem kellenek gépek, nem kell sok vizsgálat, mi majd tudni fogjuk, hogy lesz jó. És csak olyanok voltak mellettem - mert persze nem arra gondolok, hogy teljesen egyedül kellene szülni -, akik ebben a hitemben erősítettek, a szaktudásuk, a barátságuk is csak ezt támogatta. A védőnő, meg a gyerekorvos minden alkalommal rácsodálkozik, hogy milyen nyugodt baba. Hát persze, hogy az, mert semmi olyan nem történt vele, ami ezt akadályozná. Ez lenne a háborítatlan születés.

Nem jövök tudományos adatokkal, sem statisztikákkal, egyszerűen csak azt mondom, szüljetek bárhol, csak higgyetek magatokban (persze problémamentes várandósság esetén)! Válasszatok bölcsen, hogy kik vesznek majd körbe (ne hallgassatok sem családi, se más nyomásra), és döntsetek bátran, ne hagyjátok, hogy elvegyék tőletek a képességet arra, ami bennetek van, hogy egy új, kis csoda szülessen!

2013. október 6., vasárnap

Nem a méret a lényeg! Vagy mégis?

Az egész várandósság alatt megengedő paleolit elvek szerint táplálkoztam. Megengedőbben, mint egyébként, azaz lecsúszott naponta egy, jó minőségű vajas kifli. Illetve előfordult, hogy egy-egy túró rudi is. Ezzel együtt viszont minimális cukrot, semmilyen rágcsát, és más egyéb gabonát, vagy tejterméket nem ettem. Viszont csak a pénztárcám szabta határát a gyümölcs mániámnak. Nem is tudom, mi lett volna, ha télen vártam volna Esztert.

Az első hat hónapban 4 kilót híztam körülbelül, és a 38. hétre, amikor megszületett 9 kilónál tartottam. Végig azt kellett hallgatnom a védőnőtől: Kismama, nagyon tartja a súlyát... - enyhén rosszalló hangsúllyal. Ha ismerősök, vagy ismeretlenek megtudták, hogy hány hónaposak vagyunk, akkor csak annyit mondtak, hogy nagyon kicsi vagyok. Volt, aki egyenesen fogyókúrával vádolt. Egy darabig próbáltam magyarázni, hogy nem nekem kell nőni, hanem Eszternek és az ő súlya több, mint rendben van minden vizsgálat szerint. A vége felé meg már csak legyintettem.

Sokan bölcsen genetikával magyarázták a jelenséget, de anyukám velem 25 kilót, öcsémmel 30 kilót hízott. A fogyókúra sem stimmelt, mert gyakorlatilag folyton ettem. Ami fontosnak látszik viszont, hogy már a megengedő paleolit mellett is egészséges (3700 gr, 54 cm) gyerkőcök születnek, és a kismamák is egészségesek maradnak. Nincs terhességi cukorbetegség, kevés a vizesedés, nincs magas vérnyomás stb. A szülés után pedig a szoptatás elvitte azt a fennmaradó 3-4 kiló pluszt egy hét alatt, és most meg soványabb vagyok, mint előtte, mert hiába eszem megint állandóan, tejet gyártok a nap 24 órájában. Így újabb csodálkozó emberekkel találkozom, akik nem értik...

A várakozás elején meghívott Mezei Elmira egy paleolit klubba, ahol a terhesség volt a téma. Ott voltak anyukák, akik azt mondták, hogy ez idő alatt nem merték bevállalni a paleolit étrendet, pedig máskor eszerint élnek. Nekik, és mindenkinek üzenem, hogy nyugodtan! Csak a furcsálló tekintetekkel kell megküzdeni, meg a védőnőkkel, de érdemes!

2013. augusztus 31., szombat

Pelenka ügy - eldobható, lebomló, mosható

Már nincs sok hátra. Mostanában keveset (na jó, egyáltalán nem) írtam, mert hiába volt egy csomó gondolatom, valahogy nem éreztem a késztetést, hogy posztba is foglaljam őket. Tényleg, más bloggerekkel ez vajon hogy van? Mindig van írhatnékjuk? Na, de nem ez a téma most.

Egy ideje már foglalkoztat, hogy a háztartásom amennyire lehet, környezetbarát legyen. A konyhámban kezdtem, aztán a tisztítószerekkel folytattam, és a kozmetikumok terén is változtattam. Igazából ami elfogyott, ahelyett igyekeztem a öko verziót beszerezni. Erről is sok tapasztalatom van, majd össze is foglalom becsszó. De mivel már igen aktuális lesz, most rengeteget kutakodtam pelenka ügyben. Ti tudtátok, hogy 400 év alatt bomlik le a hagyományos eldobható pelenka? Plusz a szeméttelepen, mivel a rakomány benne marad, így folyamatosan termeli a metán gázt? Én bevallom, nem tudtam. Nem is gondolkodtam előtte rajta.

De ahogy most körbenéztem a témában, meg a pénztárcámban, elkezdtem a lehetőségeket számba venni. Lehet ugye a sima, eldobhatós. Amihez kell majd popsi kenőcs, különben jön a piros popó, meg a fájdalom. Plusz olyan multikat támogatok, amihez annyira már nincs kedvem. Már csak elvi okokból sem.

 Aztán van az eldobhatósból a lebomló, amik általában valamilyen kukorica alapanyagból készülnek. De ez sem ilyen egyszerű, mert van olyan, aminek csak a külseje lebomló,vagy a csomagolása nem az stb. Plusz ettől még a végtermék ugyanúgy ott figyel majd a szeméttelepen, csak 400 év helyett 4 év alatt tűnik el körülötte a pelenka. Már akkor, ha olyat veszünk, ami 100%-ban lebomló. De ilyet csak egy-két helyen találtam. Pl. itt és itt. Viszont érvelhetünk azzal, hogy a moshatóval szemben nincs áram, víz és mosószer költség és terhelés. A pénztárcánkat ellenben még mindig erősen megterheli az átlagosan 2-3 év alatt. Egy darab pelenka 41-123 ft között van.

De szerintem, ha elég mosható pelenkát veszünk, akkor nem kell annyira sűrűn mosni. Nem kell 90 fokon mosni, főzni meg egyenesen tilos. És egy garnitúra (kb. 25-30 db) kiszolgálja a babát egész végig, sőt még tovább is adható, ha vigyázunk rá. Persze nem feltétlenül kell az 5-6000 forintos pelusokat megvenni, az szerintem is agyrém, bármilyen cukik is vannak. Ha ügyesen vagyunk 2000 forint körül már meg lehet venni darabját, így 50 000 forint az egész időszakra, és ki kell egészíteni néhány betéttel, de azt sokszor adják magához a pelenkához.

Én most ezzel fogok kísérletezni, persze majd, ha megszületik a Eszter. Addig csak kutatom a legjobb lehetőségeket. Ha érdekel titeket is, beszámolok arról, hogy mire jutottam.

Képek forrásai: www.zoldbolt.hu  és www.olcso.hu

2013. június 20., csütörtök

Honnan tudod, hogy mit evett az ősember?

Nagyon gyakori kérdés ez felém, amikor valaki meghallja, hogy paleolit táplálkozás, és ráadásul még én is így eszem. A paleolit táplálkozás elmélete valóban a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozását alapul véve, de a ma is élő, több mint 200 természeti nép étkezését megfigyelve alakult ki.

A fő mondanivalója az, hogy mivel az őseink szokásaitól és rengeteg testmozgással járó életmódjától már nagyon távol áll az, amit általában eszünk, és ahogy általában élünk, ezért támadnak gyakran és világszerte - főleg az úgynevezett fejlett országokban - a modern civilizációs betegségek.

A paleolit étrend alapját lényegében a húsok, a hal, a tenger gyümölcsei, a tojás, a gyümölcsök, a zöldségek, az olajos magvak és a "jótékony" zsírok képezik. Nincs helye viszont az asztalunkon azoknak az ételeknek, amelyek nem szerepelt őseink étrendjében - vagyis a gabonáknak, a hüvelyeseknek és a tejtermékeknek, valamint természetesen a cukroknak, és a transzzsíroknak.
A paleo attól egészséges, azért véd a civilizációs betegségek ellen, mert nem tartalmaz gyorsan felszívódó szénhidrátot, idegen fehérjéket - pl. tejet -, gyulladáskeltő anyagokat - növényi olaj, transzzsír - vagy a bélfalat áteresztővé tevő anyagokat - pl. hüvelyeseket, glutént.
Na jó, de mégis mit evett az ember eredeti környezetében? A válasz igazából egyszerű: ami elérhető volt, energiához juttatta és nem került túl nagy erőfeszítésbe a megszerzése. Ilyenek voltak: a gyümölcsök, zöldségek, diófélék, rovarok, lárvák, a vadállatok húsa, a halak és a tenger gyümölcsei, valamint a gyökérzöldségek.
Világos, hogy a tejtermékek, finomított zsiradékok és cukrok nem szerepeltek őseink étkezésében. Fogyasztották a különféle vadon termő növények magjait, de a fűféléket - búza, rizs, és kukorica - nem, és szinte soha nem ették ugyanazt a fajta növényt mindennap. A hüvelyesek magjai - bab, borsó, lencse - a földművelés megjelenésével váltak fontos élelmiszerekké.
A legfontosabb, hogy a glutént tartalmazó élelmiszerek valóban kerülendők, de őszintén szólva, ha egyszer-egyszer becsúszik egy-két „tiltott” étel, azért nem vezet halálos betegséghez azoknál, akik alapvetően egészségesek.
„Élj úgy, ahogy az evolúció "megtervezett”! Azaz edd azt, amit százezer évekig ettünk, mozogj, ahogy millió évekig mozogtunk, napozz és szedj D-vitamint és omega-3-at!” – mondja Szendi Gábor. Mert ezek ma már nem találhatók meg természetes formában az élelmiszereinkben, ahogy sajnos a legtöbb más vitamin sem, pedig nélkülözhetetlen részei az egészséges életnek. Tehát a paleolit táplálkozás nem gyógymód, nem diéta, amit valameddig folytatnunk kell, hanem egyszerűen visszatérés a természetes táplálkozásra. Egészen részletesen cikket kutatási eredményekkel itt olvashatsz erről.
Akik pedig szeretnék elkezdeni valahol a glutén kiváltását, megpróbálkozhatnak ezzel a búzalisztmentes kenyérrel.

2013. május 29., szerda

D-vitaminnal az asztma ellen


Tudtátok, hogy ha elegendő D-vitaminhoz juttatjuk a szervezetünket a babavárás ideje alatt, akkor kisebb a valószínűsége, hogy a baba asztmás, autoimmun beteg, vagy éppen autista legyen?
Tegnap annyira szépen sütött a nap, hogy ki is mentem az erkélyre egy kis D-vitamint gyűjteni. Amikor csak alkalmam nyílik rá, mindig napozom. Nagyon szeretem, a nap melegét, szinte érzem, ahogy feltölti minden egyes sejtem. De erre sokan, köztük az anyám is felhúzza a szemöldökét, és azt mondja, remélem, naptejjel legalább bekented magad! Nem, még azt sem, mert nem a napozás, hanem a leégés a veszélyes, addig meg sosem maradok napon. Az, hogy a naptejek miért nem jók, vagy legalábbis nagy részük, az egy másik cikk lesz.

Most viszont a D-vitaminról szeretnék nektek írni, mert kevesen tudják, milyen fontos. Annyira kevesen, hogy a gyógyszertárban a gyógyszerész megkérdezte tőlem, hogy nem félek-e, hogy elcsontosodik a gyerek ennyitől?

A gabonafélék és a hüvelyesek állandó fogyasztása tartós vitamin és nyomelem hiányhoz vezet, mert rengeteg fitát található bennük, ami meggátolja a vas, a cink, a magnézium és a vitaminok felszívódását. A krónikus D-vitamin hiány pedig köszönhető még a napozás elleni kampánynak, - ami pánikszerű napfénykerüléshez vezetett szinte minden országban-, és persze a D-vitamin ajánlott napi mennyiségének tévesen megállapított szintjének.
Sajnos, még az a mennyiség, amit az elviekben magzatvédő vitaminok tartalmaznak, sem segít azoknak a gyermekkori, járványszerűen terjedő betegségek leküzdésében, amelyek szoros kapcsolatban állnak a terhesség alatti D-vitamin hiánnyal. Ilyen az asztma, az autoimmun betegségek és a legutóbbi kutatások szerint az autizmus is. Bruce Hollis nem egy név nélküli brit tudós, hanem a Dél-Karolinai Orvosi Egyetem professzora, kimutatta, hogy a terhes és a szoptatós anyáknak minimum 5000 NE D-vitaminra lenne szükségük, nem pedig 600 NE-re.

Amit még fontos tudni, hogy a D-vitamin legfontosabb katalizátora a magnézium. Az emberi szervezet negyedik leggyakoribb ásványa a magnézium, több mint 300 testi folyamatban vesz részt. Itt csak néhány példa:
  • izom és idegi működés
  • szívritmus
  • immunrendszeri működés
  • vércukorszint szabályozása
  • vérnyomás
  • energia anyagcsere
  • fehérjeszintézis
  • csontok egészsége
A magnézium a megfelelő kalcium, foszfor, nátrium, kálium és D-vitamin anyagcseréhez is nélkülözhetetlen.

A magnézium és a D-vitamin
Ahogy Szendi Gábor írja, a magnézium a szervezet D-vitamin-felhasználását a következő módokon befolyásolja:
  • A magnézium aktiválja a sejteredetű enzimműködést.
  • Valamennyi D-vitamint metabolizáló enzimnek szüksége van rá.
  • Az alacsony magnéziumszint kimutathatóan megváltoztathatja, csökkentheti a D-vitamin aktív formájának, az előállítását.
  • A magnézium pozitív hatást gyakorol az emberi génállományra és a D-vitamin genetikai hatását is segítheti.
  • Valószínűleg szerepet játszik a D-vitaminnak az immunrendszerre gyakorolt hatásában is.
  • Állatkísérletek kimutatták, hogy a magnézium a D-vitamin csontokra gyakorolt jótékony hatásait is segíti.
Magnéziumot tartalmazó ételek
Dió és magvak
Adagonként 64-170 mg magnéziumot tartalmazhatnak:
  • halibut (halféle)
  • spenót
  • tök
  • magvak, különösen a tök és a pirított szezám
  • babfélék, különösen a tarkabab és a fekete bab (de ezek nem paleó ételek!)
  • banán
  • dió, paradió, mandula




Tehát az már egyértelműen látszik, hogy sem a napozást, sem a spenótot nem érdemes kerülnünk! Szerencse, hogy itt a nyár!
Addig is itt egy jó spenótos és egy finom banános recept!